Erdész nagyapám egyszer befogott méhrajjal tért haza az erdőről majd egy kosárba, méhkasba rakva őket talán nem is sejtette hogy egy több generáción átívelő szakmát, természettel szembeni alázatot, szeretetet hozott akkor haza.
Édesapám, Flórián így már gyerekkorában közel került a méhekhez és a velük való foglalkozást magas szintre emelve, szenvedéllyel teszi a mai napig testvéremmel együtt több mint 400 méhcsaláddal. A sok felhalmozott szakmai tudást és tapasztalatot már hamar, gyerekkoromban szerette megosztani velem és bár akkor még nem értettem sok mindent és sokszor jobban érdekeltek más talányok, 14 évesen megkaptam az első méh családjaimat.
Így a névvel együtt a szakmát is örököltem. Ezzel és egy hosszú éveken át tartó tanulás eredményeképp mára már több mint 200 családdal foglalkozunk itt, a Sopront környező erdőkben, dombokon és réteken kedves feleségemmel együtt. Őrizzük a méhészkedés egy egyszerűbb, természet közelibb, mára eltűnni látszó formájának hagyományát.